Miért Takforsys?


Takk for sist. Vagyis köszönet a legutóbbiért.

A Takforsys Kft. neve ebből a norvég köszönésből „honosodott” meg 2008-ban, amikor a cégalapítás során azon gondolkodtunk, milyen ügyfeleknek szeretnénk elsősorban kínálni megoldásainkat, illetve hogyan szeretnénk kapcsolatot kialakítani velük.

Úgy, ahogy általában a jóbarátaival szokott az ember: odafigyeléssel, korrektséggel és bízva abban, hogy útjaink nem válnak el azonnal egymástól az üzlet megkötését követően sem.

Az alapítás óta eltelt évek során számtalan visszatérő ügyfelünknek mondhattuk el ezt a norvégról magyarra fordított mondatot, és hiszünk benne, hogy a Takforsys neve a jövőben több új partnerünk számára ugyanezt az értékrendet fogja közvetíteni.